Sok szeretettel köszöntjük a V. Zöld Nagydíj oldalán!

A szervezők - dr. Palkó Zsolt, a The Explorer Group International Kft. ügyvezetője és dr. Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója - nevében engedje meg, hogy röviden bemutassuk a V. Zöld Nagydíjat, amit 2012. június 2-án, Szigligeten rendezünk meg.

I. Zöld Regatta A már hatodik éve nagy sikerrel futó, a balatoni versenyek között példaértékűen magas minőséget kínáló és nagy résztvevői mezőnyt megmozgató Balaton Regatta versenysorozat keretében rendezzük meg idén a hatodik hazai Zöld Nagydíjat. Az esemény a környezettudatos gondolkodás és fenntartható fejlődés iránt stratégiailag és mindennapi tevékenységükben is magas szinten elkötelezett cégek és társadalmi szervezetek részére ad lehetőséget egy évente egyszer megrendezett nagyszabású találkozóra a Balaton vizén. Az esemény célja, hogy a résztvevők a sport segítségével együttes erővel hívják fel a figyelmet a környezettudatos gondolkodás fontosságára a gazdasági és társadalmi szektorban is, és egy valóban környezetbarát verseny keretében mérjék össze erejüket. A rendezők a versenyen való részvétel mellett a helyszínen lehetőséget adnak a témába vágó technológiák, installációk és kommunikációs aktivitások bemutatására és a téma aktualitása miatt jelentős médiahátteret generálnak a rendezvénynek. Az esemény mindezen túl lehetőséget ad céges csapatépítésre, dolgozói jutalmazásra és mellékprogramjaival a résztvevők családtagjainak is maradandó élményt kínál. A szervezők természetesen arra is lehetőséget biztosítanak, hogy a résztvevők kiemelt partnereiket is vendégül láthassák a versenyen. A versenykiírásról és a nevezési feltételekről bővebb információt kaphatnak itt weboldalunkon, illetve közvetlenül a szervezőktől, akik az alábbi elérhetőségeken várják visszajelzését:


Főszervező: dr. Palkó Zsolt, a The Explorer Group International Kft. ügyvezető igazgatója

Részletes információ: Fórián-Erdei Tamara - rendezvényszervező

Címünk:
1118 Budapest, Rozmaring u. 5.
Tel.: + 36 (1) 319-1539
Fax.: + 36 (1) 302-3048
E-mail: tamara.erdei@explorergroup.hu

Amennyiben most szeretne nevezni a V. Zöld Nagydíjra, ezt a regisztrációs adatlap kitöltésével megteheti a Nevezés menüpont alatt.

Jó szelet kíván,

a Balaton Regatta Team